Nem tudom,hogyan kell "jól" indítani egy blogot. Bemutatkozni teljesen felesleges, mert olvasva kiderül az ember, hiszen ez az egész róla fog szólni. Frappáns idézettel sem fogom kezdeni,és sokatmondó három sorral sem.
Itt a nyár, minden változik, én blogot indítok. Teljesen reveláns dolgok, csak mégsem. Szeretném,hogy megkönnyebbülést jelentsen,ha ide leírok valamit, szeretnék valamibe tartósan belefogni,ami örömet okoz nekem.
Ma délelőtti nagy felbuzdultságomban kimentem a kerti fészerbe,ami tele van anyuékkal által "limlomnak" titulált dolgokkal. Mondanom sem kell,fülig porosan másztam elő, de MILYEN dolgokkal! Találtam egy régi hordozható rádiót (amit sikeresen szétcsavarhúzóztam,úgyhogy megvárom aput,hogy segítsen összerakni), nagypapám réges régi szemüvegét és anyu leánykori varrógépét. Erre lelkesültem be a legjobban. Később (azt is apu segítségével) kiásom a rengeteg doboz alól, megtisztogatom és reménykedem,hogy működik. Mindig is szerettem volna saját készítésű ruhákban járni,és erre most megtaláltam ezt a kis cukiságot. Plusz megígértettem anyuval,hogy megtanít szabni-varrni.
Nem tudom teljesen,mi van velem, úgy érzem, csinálnom kell valamit, ami leköt. Nem úgy,mint az egyetem,ami jobbára csak a végletekig kifáraszt és elnyel.
Nem mintha csak az egyetem lenne a gondom. Más is van, több egyéb,amit remélek,hogy megoldódik. Szakadék szélén állok, és nem tudom,mi lesz velem. Lehet egy dokumentáló blogfelület
biztos pont?
Felrémlett előttem egy pici szoba képe egy szolid albérletben. Piros falai voltak, és minden bútor fából készült. Színes terítők lógtak a kerek (fa) asztalokról,amin vázákban virágok voltak,de csakis vadvirágok. A falakon bakelit lemezek lógtak,és a kanapén különböző mintájú anyagokból összevarrt takaró pihent összegyűrve. 